2022. 11. 30.
A döntés szabadsága

Amikor két felnőtt ember egy problémát vitat meg (úgy gondolom az orvossal való konzultáció egy ilyen helyzet) nem feltétlenül ugyanúgy látják a megoldást. Persze az orvosdoktor sokkalta többet tud a betegségről mint a páciens, de a páciens (vélhetően) mindenkinél többet tud önmagáról. Vannak esetek, hogy a két fél elképzelése nem hozható közös nevezőre. Ezt orvosként ugyan roppant nehéz megélni, de kényszerűen el kell fogadni. Akkor sem elöltethetek valamit egy felnőtt emberre, ha tudom, meggyőződésem, hogy az az út amit választ a szakadékba vezeti, de… Kutya kötelességem, hogy ezt a véleményemet ő tudja, sőt a véleményemet dokumentáljam is (a dokumentációnak egyébként jogi értelemben is roppant fontos szerepe van).
Minden kimondott szónak súlya kell hogy legyen, hiszen a szavakat tettek is követik. A tetteknek pedig – akarva, vagy akaratlanul – következményei lesznek. A következményt a páciens hordozza (bár ennek sebeit az orvos is viseli).