Az ember napjának jó részét a munkájával tölti. Milyen érdekes, hogy ebbe a mondatba beleírtam, hogy “jó”. “Szerencsés” esetben, vagy írhatom egészséges helyzetnek is, ez a “jó” minőségi jelző is. Mert a munkánk akkor ér valamit, ha jól érezzük benne magunkat.
Sajnos, ha az ember nem talál már szépséget a munkájában, elvesznek a kihívások, eltűnik az érdeklődés akkor… akkor az adott személy mondhatjuk végveszélybe kerül, lelkileg kiég. Ennek az esélyét a nagy és tartós munkaterhelés, a rossz környezeti feltételek (a külső inspiráló ingerek hiánya) mind növeli. Ez a pusztulás idővel az egész személyiséget eltorzítja, nem áll meg a “munka” kereteinél. Figyeljünk hát egymásra (és önmagunkra is) hogy a kiégés felé tartó meneteléseinket megszakíthassuk. Kapaszkodjunk össze, beszéljünk egymással (és ne csak keseregve), vegyünk és adjunk új lendületet!
Ha egy “orvos” kiég, bár ott van még a helyén, de… a munkája…