Álmomban "mi, emberek" magunkon (is) segítünk. Nem, nem az önző harácsolással - amivel szoktunk -, hanem tényleg figyelemmel. Tudjuk, hogy a magunk sorsának kovácsai "mi" magunk vagyunk, és nem leszünk restek, hogy... kovácsoljunk. Tudjuk, hogy nehéz a cigarettát letenni, az autóból "kiszállni", az elrontott életünkön változtatni, mégis letesszük, mégis kiszállunk, mégis változtatunk.

Vagy... nem csodálkozunk, ha cigizve 20 év után (meg) fulladunk, "mázsa felett" fulladunk, elrontott "életünkbe belehalunk". Nem mindig a "mindenki ilyen", hanem az "én akkor sem leszek olyan" vezérel. Persze, idejében lépünk... mert örülünk, hogy van mivel. Orvoshoz fordulunk. Megértjük, hogy nincsenek csodaszerek (pénzért sincsenek!), de bennünk van a csoda! Rájövünk, hogy magunk tehetünk legtöbbet magunkért, és ez nem (pénzzel sem) helyettesíthető. Az egészségünket akkor (is) becsüljük, amikor még van, a betegség ellen meg akkor (is) teszünk, amikor még nincs. És érezzük, hogy ez jó.

www.ergondnok.hu