2017. 11. 21.
Energiát veszünk, eszünk

Ismét egy hétvégi nap. Ismét vásárolni indulok. Persze, mivel zömmel élelemre lesz szükségem, hogy ne vegyek felesleges holmikat, viszem magammal a páromtól kapott listát. Nem, ez most

nem az önállótlanság miatti lista! Ez a célszerűség listája!
A vásárlás jó lehetőség a gondolkodásra. Főleg így, hogy eleve tudom, mit és mennyit vegyek. Esős, hűvös a mai nap, és azon gondolkodom, milyen más, amikor a ruházatunkat választjuk ki, és mennyire más, amikor evéshez fogunk. Ha most „kevés” ruha lenne rajtam, fáznék. Ha „sok”, melegem lenne. Ez eddig elég logikus. Az biztos, hogy az utcán járva néhány perc alatt világossá válna, hogy helyesen öltöztem-e fel. Az „ízlések és pofonok” kérdését most ne érintsük! Ez maradjon mindenkinek a személyes szabadságjoga!
Bizony, az étkezés kérdése ennél sokkal bonyolultabb. Pedig itt is van „sok” és „kevés”. Enni jó! Ez nem elhanyagolható „probléma”. Másrészt igaz, hogy evésnél jelzi a szervezetünk, hogy amit eszünk, az finom vagy sem, de ez hosszú távon aligha több, mint az „ízlések és pofonok” kérdése. Gondoljunk kicsit ősember korunkra. Akkor ugye az volt a helyzet, hogy jó, ha havonta le tudtunk bunkózni egy-egy mamutot. Persze ilyenkor nagy lakmározást csaphattunk, de aztán - hűtőszekrény nem lévén - jöttek az ínséges hetek. Aki életben akart maradni, annak a szervezete megtanult takarékoskodni a nagy ritkán adódó mamut adta energiával. Bizony, évezredekig az éhenhalás ellen „programoztak” bennünket, és ezt a tulajdonságot az egymást követő generációkra örökítve - túl is éltük az évezredeket.

Ma más a helyzet. „Mamutot” kapunk bevásárlókocsi-szám. Van mindenféle ízben és formában. Otthon szekrény nagyságú hűtőkben tartalékolhatjuk, hogy estére vagy kora reggelre is legyen egy kis mamutcsemege. Ez azért is praktikus, mert csak ritkán (és akkor is gépesítve) megyünk a boltokba „vadászni”. A baj ott van, hogy ma is csak annyit érzünk, mint az ősidőkben, hogy finom vagy sem (és zömmel finom). A mennyiséget - és persze az összetételt - egy-egy étkezés kapcsán nagyjából az „olyan finom” és a „még nem repedtem szét” szabálya szerint választjuk meg. Legfeljebb fokozatosan kinőjük nadrágunkat vagy szoknyánkat… Persze rögtön beszerezhetünk nagyobbat. Közben működik az évezredes „éhenhalás elleni ösztön”, s minden, ami aktuálisan felesleges, azt elraktározza szervezetünk. Legalább futnánk néha a mamut után … vagy a mamut elől…! Mert ha az elhízás elől nem futunk el, nem futunk el a cukorbetegség, a vérnyomás- és vérzsír-problémák elől sem! És akkor bizony az infarktus után futunk!
Jó étvágyat, mamutvadászok!

www.ergondnok.hu