2017. 11. 24.
Egy életünk, egy... halálunk

Szédületes az orvostudomány fejlődése. Ha csak az utolsó 20-30 évet nézem, akkor is hihetetlen a fejlődés. Amikor egyetemre mentem, a szívinfarktussal kórházba kerülők 25-30%-a meghalt. Most ez az arány 2,5-3%.
Abban viszont alig változott valami, hogy egy új jellegű, intenzív mellkasi panasszal ma is túl sokat várunk, míg végre mentőt hívunk. Pedig ez lenne a legéletmentőbb lépés, ha már bekövetkezik a baj. Aztán ha a „hogyan kerülhetnénk el az infarktust”, azaz megelőzést boncolgatom...
Hát, ha már az apja (is) fiatalon infarktust kapott, hogy a manóban dohányzik valaki? Ha ismert, felismert (végre) a magasvérnyomása, miért nincs az érték (otthon) 135 és 85Hgmm alatt? Ha cukorbeteg, hogyhogy nem találkozott még dietetikussal? Miért csak akkor jön orvoshoz, ha már a panasza (vagy jobb esetben a felesége) hozza?