Ez a történet nem "megtörtént eseményeken alapszik", ez megtörtént. Fekete gyászruhák a csendes várakozókon. 38 éves férfit temetnek ma.Elfojtott mondatfoszlányokat hallok csak. Két zömök, testes, pirospozsgás férfi nyújt vigaszt agyászoló özvegynek. A piros, kerek arcok, a szőke haj - riasztó ellentétben a gyász színével. Csendesen dohányoznak. Az idősebb, ötven év körüli férfi az asszonyt cigarettával kínálja... Ő is rágyújt.
Szoknyájába hat-hét éves forma kislány kapaszkodik. Nagy, kerek, fekete szemekkel tekint anyjára. Nézi az asszony arcát. Nézi a gomolygó, kékes cigarettafüstöt. A fiatalabb férfi - az elhunyt öccse - leveri a parazsat, még egyet szippant, majd eldobja a csikket... Újra rágyújt.
A sorsról beszélnek. A sors kegyetlenségéről. A halálról, mely oly korán ragadta el az apát, a férjet, a testvért. "Nincs mit tenni! - szív nagyot a cigarettából-, apánk is hamar ment el. Őt is az infarktus vitte el, mint most a Ferit".
Nézem a kislány könnyes szemét... Nem a cigarettafüsttől könnyes. Azt "megszokta" már kiskorától... Megszokta már?
Kiáltani szeretnék!... Kiáltani szeretnék!

www.ergondnok.hu