Döbbenetes naivitásom példázza, hogy éveken keresztül azt gondoltam az orvosi tevékenységet, rendelést hirdetni nem szabad. Nem árucikk ez, mint a cipő, hogy reklámozzuk. Majd rájön, vagy eljut hozzá másoktól a hír, hol kap korrekt segítséget a bajára, akinek kell.
Aztán láttam (és látom), hogy úgy általában a bajainkról is keveset tudunk. Hogy hova menjünk, kiben bízhatunk az pedig manapság nagy kérdés...
Hipertónia, diabetes, hyperlipidaemia... idegen csengésű szavak. Magas vérnyomás, cukorbetegség, vérzsír eltérések... így már érthetőbb. Viszont sem iskolában, sem a megszokott egészségügyi rendszerben nem tanítják, nem magyarázzák meg, miért is bajok ezek a bajok.

Szívbetegségről persze társaságban is lehet beszélni. Jó téma... A cukor már kevésbé közkedvelt valami. Azzal is szembesültem, hogy a túlsúlyt, elhízást olyan „ez van” kérdésként kezelik az emberek. Persze, megdöbbentő, hogy mi orvosok, mennyit vacakolunk az „egy gyógyszert ide - egy gyógyszer oda” kérdéssel és a hétköznapokban milyen kevés használható segítséget adunk a „fogyjon le” felszólítás mellé. Cukorbetegként mindenkinek mély alapos étrendi ismeretekre lenne kiindulásként szüksége (akkor is, ha sovány), mégis kevesen találkoznak rendszeresen dietetikussal.
10 cukorbetegből 9 és fél meglepődik amikor a lába felől érdeklődöm és az évenkénti kötelező lábvizsgálatot javaslom, de szerencsére sokan (cukor és magasvérnyomás-betegek) már automatikusan járnak szemészhez. Ez már valami.
Szóval... a rendeléseinket cipőként hirdetni továbbra sem fogom, de információt, használható információt éppen az emberek életben maradása érdekében egyszerűen kötelező orvosként terjesztenem. Ugyancsak muszáj „magam köré” csapatot építeni, hiszen a polihisztorok kora már lejárt. Az egészségvédelem, érvédelem csapatmunka. Ajánlani pedig csak olyan kolléganőt, kollégát fogok (ezentúl is), akihez szükség esetén magam is elmegyek. Bár ez nem túl tudományos magyarázat, de nálam... működik.