|
Ha Önnél koszorúér-betegség lehetőségét vetették fel, nagy biztonsággal terheléses EKG-vizsgálatot is javasolni fognak. A vizsgálattal a koszorúereken fennálló jelentősebb "kemény" szűkületeket (lásd 6. oldal) lehet "szóra bírni". Ahogy azt a láb érszűkületénél leírtuk, nyugalomban nagy szűkület sem okoz sokáig panaszt, mert annyi vér átfolyik a kis maradék lyukon, hogy az izom nyugalmi vérellátását az biztosítja. A panasz (szívnél a mellkasi fájdalom) csak akkor jelenik meg, amikor a szívizom nem kap elég friss vért. A terhelésnél, akár "szobabiciklin" akár "futószőnyegen" terheljük magunkat, a szívizom vérigényét növeljük meg. Ha jelentős szűkület van egy nagyobb éren vagy akár több éren is, a terhelés egy adott szintjén már nem tud annyi vér átfolyni, hogy elég legyen a szívizomzatnak. Ilyenkor a szív elektromos jelei megváltoznak, és ezt EKG-val rögzíthetjük. Tulajdonképpen szabályozott körülmények között, orvosi felügyelet mellett szeretnénk rövid időre koszorúérgörcsöt provokálni, hogy a betegség "megmutassa" magát. A vizsgálat során az EKG-t, pulzust és vérnyomást folyamatosan követjük. Mindezek ellenére, ha panasza jelentkezne a vizsgálat közben, kérem, azt azonnal jelezze! Ez az Ön biztonsága érdekében elengedhetetlen.
Uram! A "férfias", szőrös mellkas sokszor szinte lehetetlenné teszi a pontos EKG-felvételt. Emiatt javasolhatjuk, hogy az EKG "tappancsai" alatt borotválja ki a szőrzetet. A terheléses vizsgálattal jó eséllyel kizárható jelentős "kemény" koszorúér-szűkület, meghatározható, indokolt-e koszorúérfestést végezni. Figyelem! Ha gondosan átolvasta az érelmeszesedésről írtakat, Ön már tudja, hogy az infarktust az esetek zömében az érfalban lévő "lágy", sokszor "kicsi" "zsírpacni" "robbanása" okozza. Emiatt nem elégedhet meg a "negatív" terheléses eredménnyel! Ha az érbetegség rizikója nagy, minden - a betegséget fokozó rizikóelem (vérnyomás, cukor, vérzsír, testsúly) - kezelendő, rendezendő! Ugye a dohányfüst-mentesség már Önnek is természetes!?
|